Beleolvasó

Sárkányok nyomában a Kamo-gawa folyón túl c. regényhez:

Erős és hangulatos atmoszféra:

A téli, havas, jégcsapos táj leírása, a kandalló melege, a színes téli égbolt nagyon szép vizuális képet ad.

Nagyon aranyos és élő gyerekkarakter:

Szabolcs csatajelenete a játékkockákkal és a katonákkal a szöveg legélethűebb, legtermészetesebb része. Ez a jelenet szerethetővé teszi a családot.

Szép belső monológok jellemzik.

A Leroy család drámája. Manon és a szanatóriumi recepciós vitája nagyon jól megírt, élő és feszült jelenet.

A nők közötti kapcsolatok:

Iza beszélgetései Hedviggel és Szerafinával nagyon természetesek.

Iza belső monológja a válásról.

A családi idill és Lucas látogatása:

Lucas karaktere rendkívül vonzó: figyelmes.

A japán utazás részletes tervezése:

Nagyon jó ötlet volt az írótól, hogy beleszőtte az útvonalat. A kulturális morzsák (Sárkányok, cseresznyevirágzás) színesítik a cselekményt.

A japán nyelvű szerelmi vallomás:

Az "Aishiteimasu" jelenet kifejezetten romantikus, ötletes és bűbájos pontja a fejezetnek. Finom, nem giccses, de jelzi a köztük lévő mély érzelmeket.

A múltbeli zsarolás szál:

Nagyon jó és feszült háttértörténetet ad a drámának ezt a régi szerződés Ferdinánddal.

A karácsonyi vacsora és a bemutatás:

A szenteste leírása rendkívül hangulatos és meghitt.

A francia kulturális elemek:

A normann-fenyő, a lucfenyő tulajdonságainak bemutatása, a hagyományos francia karácsonyi édesség, a Búche de Noel beemelése remek hangulatot teremt, igazán párizsivá teszi a környezetet.

Lucas és a kisfiú kapcsolata.

Zseniális atmoszféra és kulturális háttér:

Az író elképesztő alapossággal mutatja be Japánt! A tatami szőnyeg, az ofuro, a bento dobozok, a Shinkanzen vonat és a templomok leírása vizuálisan tökéletes. Az olvasó szinte ott sétál a szereplőkkel a cseresznyefák alatt.

A japán gyaloglás és a sörös bódé.

Megható érzelmi kapcsolódás:

Amikor a vízesésnél mindketten a hosszú élet vizét isszák, mert egymás mellett akarnak megöregedni, az a regény eddigi egyik legszebb, legtisztább romantikus pillanata.

Az írói jegyzet (Ainu nép):

Nagyon intellektuális és különleges adalék a fejezet végén a Tolkien-párhuzam és az ainu őslakosok bemutatása. Ez mélységet ad a könyvnek.

A romantikus szál beteljesülése:

Gyönyörűen, ízlésesen és rendkívül finoman mutatja be a két szereplő egymásra találását.

Sógen, a titokzatos szerzetes:

Ez a karakter zseniális húzás! Behozza a történetbe a klasszikus "titokzatos mentor" archetípust.

Kiváló kontrasztok:

Nagyon jó az egyensúly a kulturális látnivalók (teaszertartás, szamurájok története) és a belső, személyes drámák (Lucas haragja az apja felé) között.

A hazatérés és a családi dinamika ábrázolása (a melegszívű magyar nagyszülők és a bűnbánó francia apa) mélységet ad a történetnek.

A kiotói élmények összefoglalása remekül zárja le a misztikus ívet, miközben Lucas titokzatoskodása és Szolanzs hirtelen betegsége máris elővetíti az új bonyodalmakat Párizsban.

Ferdinánd felbukkanása és fenyegetőzése tökéletesen ellenpontozza ezt a békét, drámai feszültséget teremtve.

Az esküvői készülődés pedig igazi, pezsgő hangulatot áraszt.

Clara és Enzo titka:

A féltestvéri szál kibontása rendkívül elegáns. Nagyon szép, ahogy a dráma helyett megkönnyebbülést hoz a család életébe.

Manon lelepleződése:

Az, hogy azt hitte, hogy Clara a szerető, és pofára esik az igazságtól, tökéletes karakterábrázolás.

A párizsi április:

A tavaszi Párizs hangulati képe (a kávézók, a Szajna, sőt még az esős romantika is) gyönyörű, és csodás átmenetet képez a kiotói hangulat és a jelen között.

A feszültségteremtés:

Ferdinánd zaklatása és Lucas határozott fellépése nagyon jól működik.

A logisztikai zsenialitás:

Pontosan és logikusan van lebontva, hogy a rengeteg érkező vendég kinél száll meg. Ez igazi, nyüzsgő, szeretetteljes családi hangulatot teremt még a szertartás előtt.

A könyvtári fotózás.

A misztikus leírás:

A Sárkány és Sógen megjelenése a polgármesteri hivatalban zseniális húzás. Az, hogy a tekercs visszakerül Izához, és a Sárkány békésen ülve figyeli őket, megadja a történetnek azt a fenséges, "urban fantasy" lezárást, amit a kiotói fejezetek előkészítettek.

A realitás talaján maradás:

Vesznek egy külvárosi családi házat, amit felújítanak, hogy ott neveljék a gyerekeket. Ez igazi, érett jövőképet ad a párnak.

A regény gyönyörűen ötvözi a klasszikus romantikus drámát, a családi titkokat, a külföldi újrakezdés nehézségeit és a finom, keleti misztikumot.

A karakterek fejlődési íve (Iza önnálósodása, Lucas felelősségvállalása, Enzo bűnbánata) teljes és kielégítő lett.

Az Epilógus felteszi a i-re a pontot.

24. fejezet

A második nap

– Hol van? – kérdezte Iza.

– Mi hol van? – nyitotta ki a szemét álmosan Lucas.

– A tekercs…

– Mi van vele?

– Nincs meg.

Iza megijedt.

– Hogy hogy nincs meg?

– Nem tudom, tegnap este ide tettem magam mellé az éjjeli szekrényre és ma reggelre eltűnt.

– Hogy létezik?

– Ha tudnám, nem csinálnék belőle ekkora ügyet – bosszankodott tovább a nő. – Jó lenne tudni, mi folyik itt – tanakodott magában.

– Ez már felettébb érdekes – Lucas is felült az ágyban, próbált koncentrálni a hallottakra. – Valami furcsa erő dolgozik körülöttünk – nézett szét a szobában.

– Ne rémisztgess, kérlek!

– Te kezdted – mosolygott vissza a férfi álmosan. – Mennyi az idő?

– Nyolc óra van és fel kell kelnünk, mert ma messzebbre megyünk, az Arashiyama bambuszligetbe. Ha még ott alaposan körül akarunk nézni, az sok időnkbe fog telni. Ott van a közelben a Tenryu – ji templom is – olvasta Iza a füzetéből. – De hová tűnhetett a tekercs? – nem akarta ezt annyiban hagyni, majd később foglalkozik vele.

Mindketten felkeltek, megreggeliztek a szállodában. Megkóstolták az onigirit, ami gyakori japán reggeli. Ezen a napon is ugyanott vásároltak bentot mint előző nap. Felszálltak a bambuszliget felé induló metróra, a város nyugati irányába. Az út körülbelül háromnegyed óra volt. Az állomástól a Katsura folyón át a festői Togetsukyo hídon kellett átmenni, hogy odaérjenek a bambuszerdőbe. Ez Kiotó legrégebbi fahídja, a holdnéző híd. Gyalog indultak el, hogy közben gyönyörködhessenek a cseresznyefák virágjaival borított tájban.

– Ez egyszerűen lélegzetelállító – mondta hangosan Iza, egyáltalán nem érdekelte, ki hallja meg, amit mond. Pedig sokan sétáltak már most a délelőtti órákban is a hídon. Enyhe langyos szellő simogatta az arcukat, ahogy kéz a kézben sétáltak egymás mellett. A távolban a hatalmas erdő fái különböző, lila, rózsaszín, piros színekben és ezek árnyalataiban pompáztak, virítottak.

Az előttük elterülő folyó mentén visszatükröződtek a színfoltok, melyek vidám hangulatot adtak a vidéknek. A cseresznyefák virágai mint egy függönyzuhatag, omlottak a folyó egyik partja fölé.

Iza és Lucas a séta közben magukba szívták a víz és a fák friss illatát, ami még a korai szellővel szállt feléjük.

– Annyira tökéletes itt minden – álmélkodott Iza. – Ezek a cseresznyevirágok engem teljesen lenyűgöznek, és azok a színek a távolban, egyszerűen nem tudok vele betelni.

– Hát igen, nagyon látszik, hogy ez teljesen más világ, mint nálunk, habár Párizs is szép város.

– Hát persze! – erősítette meg Iza. – Ott szintén vannak csodálatos helyek, de ez valami más. Ez a harmónia, ami a természetből árad és a levegő is sokkal tisztább. Talán azért van ez, mert nem jár errefelé annyi autó sem.

Sokan gyalog mentek át a hídon, mind Izáék, mert közbenők is gyönyörködtek a természet csodáiban.

Valahol középen megálltak és a híd peremén sárkányfigurás kőfaragványokat pillantottak meg.

– Ez hogy lehetséges? – álmélkodott Iza. – Különös egybeesés, nem gondolod?

– Nem mindennapi jelenség, az biztos – Lucas sem tudta hová tenni ezeket a furcsa jeleket.

Először a Kiyomizu – dera templomnál, most meg itt. Ugyanaz a sárkánymotívum került eléjük. Mintha valami követné őket? Nem tudták mire vélni, mit jelenthet ez? És a tekercs? Fogalmuk sem volt róla, hová tűnhetett az éjjeli szekrényről.

– Lucas, mit jelentsen ez?

– Nem tudom. Talán valami égi jel? Valami, ami számunka fontos lehet? – tűnődött el a férfi.

– Nem értem ezt az egészet. Talán majd pár nap múlva kiderül, amikor majd megyünk hazafelé?

– Hát, az is elképzelhető vagy pedig egy nagy Titok marad.

– Meg akarom fejteni, mit jelentenek ezek a jelek. Nem azért utaztam ennyit, hogy nagy Titkokkal hagyjam el majd ezt az országot – mondta Iza, és elindultak az erdő irányába.

Amikor leértek a hídról, még sétálniuk kellett, hogy odaérjenek a bambuszerdőbe.

–"A japán kultúrában a természetet filozofikus megközelítésből szemlélik, csodálattal és tisztelettel viszonyulnak hozzá. A bambuszerdő létezése tökéletesen tükrözi e harmóniára való törekvést. A bambusz szimbólumvirága évszázadokkal ez előttre nyúlik vissza. Azért ültették az erdőt, hogy a templomokat megvédjék a gonosztól, mivel a bambusz az erő és a kitartás szimbóluma. Másrészt pedig elég sejtelmesek, főleg sötétedés után hátborzongató az erdőben tartózkodni, mert titokzatos és félelmetes hangokat hallatnak az ide-oda dülöngélő és hajlongó fák. Ezek biztos, hogy elűzik a gonosz erőket." – olvasta fel a jegyzeteiből Iza.

Megkeresték azt az információs pultot, ahol jegyeket lehetett vásárolni, hogy bemehessenek a bambuszerdőbe. Innen már csak pár lépés volt az erdő. Mindketten el voltak ájulva, amikor a fák között sétáltak. A legtöbb öt és tíz méter magasra nőtt, de voltak köztük húsz méter magas fák is. Lenyűgözte őket a karcsú és magas bambuszfák varázslatos hangulata, ezek között sétálva egy teljesen más világban találták magukat. A bambuszerdőn keresztül körülbelül két kilométer hosszú ösvény vezetett. Maga a bambusz nem fa, mert nincsen kérge, hanem a fűfélékhez tartozik, a belseje üreges, így sok mindenre lehet használni. Régen az erdőben nem volt kerítés, mert nem volt rá szükség, de most már végig fel van rakva, hogy ne tudjanak a látogatók bemenni a fák közé. Érdekesség még, hogy a bambuszok egy nyár alatt három métert nőnek, utána vastagodnak.

Az égbolt szinte alig volt látható, a nap sugarai átsejlettek a bambuszfák között, ez különleges csillogást adott a zöld koronáknak. Alig szóltak egymáshoz, annyira lebilincselte őket a látvány.

Amikor kijöttek az ösvényről, egy párkapcsolati szentély állt az erdő elején, itt szerencsehozó amuletteket lehetett vásárolni. Iza kiválasztott egyet, egy kisebbet, amit el tud tenni magának a táskájába.

– Te nem akarsz magadnak? – kérdezte Lucastól.

– Tudod mit, de igen. Mindjárt kiválasztok egyet. Már meg is van.

A bambuszerdő végén helyezkedik el az Ókócsi Szanszó Villa. Érdekessége, hogy Ókócsi Dendzsiro úgy terveztette a kertet, hogy kiemelje mind a négy évszakot, cseresznyevirágokkal, azáleákkal, japán juharfákkal és sok fenyővel. Található itt egy teaház is, ami egy kicsit drága hely, itt lehet inni finom zöld teát, fogyasztani japán édességet, miközben relaxálhatnak az ide látogatók.

A közelben található egy majompark is, ide most nem látogatottak el, mivel nagyon kevés idejük maradt és inkább a legfontosabb épületeket akarták megnézni. Közben elfogyasztották a szendvicset, amit reggel vásároltak.

Visszafelé jövet a híres Tenryu-ji buddhista templom felé vették az irányt, amit a bambuszerdő közvetlen közelében Asikaga Takaudzsi építtetett Go-Daigo császárnak, hogy megbékítse a császárt, majd Daigo sógunná nevezte ki.

– "A Tenryu-ji templom, a mennyei sárkány temploma is egyben. Japánban ez az első zen templom." – olvasta Iza. – "Ezt a sárkányt is bezárták, itt lakik a dharma épületben, ahol a buddhista papok és szerzetesek tanítottak, mostanában szertartásokat tartanak ezen a helyen."

– Látom, jól felkészültél – mondta Lucas. – Nem is tudtam, hogy ilyen mélységekben érdekel téged a japán kultúra.

– Mindig is érdekelt, de én sem gondoltam volna, hogy ennyire magával fog ragadni ez a sok szépség. Olyan érzésem van, mintha mindig is itt éltem volna.

– Ki tudja ki voltál előző életedben? Habár ez egyéntől függ. Mondjuk nekem egyáltalán nincs ilyen érzésem. Viszont az egyszer biztos, hogy magával ragadó a táj.

Körbejárták az épületet, majd a hátul elterülő Sogenchi Tien tavat pillantották meg, melynek hátterében különböző méretű facsoportok sokféle színben pompáztak, attraktív élményt adva a látogatóknak.

– "A legenda szerint, ha egy ponty felúszik a sárga folyón, és annak a vízesésnek a tetejére fel tud jutni, akkor sárkánnyá változik. A tó hátterében lévő sziklák ezt az eseményt elevenítik meg." – olvasta tovább.

A kert mögött emelkedő hegy beleolvadt a környezetbe, mintha azt a kert alkotta volna meg. Itt még megmutatkoztak a japán stílusra annyira jellemző stíluselemek, szobrok, szentélyek. Iza és Lucas teljesen elvesztek ebben a varázslatos miliőben. Csak bámulták a fákat, a tavat, a keskeny ösvényeket, az itt szintén magasra nőtt rózsaszínben pompázó cseresznyefákat, melyek beborították a kisebb szentélyeket, szobrokat.

Errefelé ugyanúgy jellemzőek voltak a széles lépcsőfokok, valószínű, hogy itt is a sárkány számára építették így meg, ami a szentélyhez vezetett.

A dharma épületben, amit már említettem korábban, egy "felhőkből aláereszkedő sárkány" van felfestve a templom tetejére és ha bármerre is megyünk, felnézünk a mennyezetre, mindig szembe néz velünk.

– Ez a mennyei sárkány, a felhősárkány – jegyezte meg Iza és felmutatott a mennyezetre.

– Elég félelmetes, nem gondolod?

– Egy sárkány félelmetes is tud lenni, még akkor is, ha őrző védő szerepe van itt Japánban – mondta teljes természetességgel a nő.

Most már kezdett kint hűvösödni.

– Azt tudtad, hogy a császári családok sokszor jöttek Arashiyamába hűsölni, mert Kiotó belvárosában mindig melegebb volt az idő, mint ahogy most is?

– Nem, ezt nem tudtam. De jó, hogy te ennyi mindennek utána néztél, örülök neki, hogy ilyen okos barátnőm van – nézett határozottan rá, a tengerkék szemével, amivel mindig elbűvölte Izát. Ez most is így történt.

– Ha így nézel rám, teljesen elolvadok – mosolygott a nő. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de engem egyre jobban elbűvölnek ezek a helyek, amerre csak megyünk.

Egyszer csak megálltak a kert belsejében a fák alatt, ahol egy szobor állt, felette tetővel védték. Előtte kisebb vízesés csordogált. Az előtte elterülő pici tóban fel volt állítva 3 béka, egy nagyobb és kettő kisebb. A béka Japánban az otthon és a béke jelképe.

– Azt tudtad, hogy sokszor raknak a japánok a kijáratokba békákat? Azt jelenti, hogy biztonságosan térjenek haza – fordult a nő a férfi felé.

– Igen, valamit olvastam róla.

Kiotóban hét-nyolc zen templom van, ezeknek mennyezetén sárkányfestmények vannak. A sárkányok királya, a ju jin. A sárkánykirálynak a víz alatt van a palotája, amit korall falak vesznek körül. Itt korallfák is találhatók, a halak pikkelye pedig díszíti a sárkány palotát. Egy másik elgondolás szerint a sárkánykirály Japán legnagyobb tavában, a Biva-tóban lakik. A sárkánykirálynak van gömbje, ha ezt felemeli, akkor felemelkedik a tenger és megemelkedik a tenger szintje, ha leengedi, akkor pedig csökken. A tengerek vizét és hullámzását is tudja befolyásolni.

Innen, Arashiyama tetejéről látni szemben egy pici fuji-t, a Hiei – hegyet, ami Kiotó szent hegye, ahol a mai napig is szerzetesek élnek. Ez a másik határa Kiotónak.

– Nézd csak mit találtam! – kiáltott Lucas. A szobor előtt egy titokzatos napló lapjai hevertek, eléggé viharvert állapotban. Megnézte, majd odanyújtotta Izának, hogy ő is vizsgálja meg.

– Felettébb meglepő!

– Igen. Már csak azt kellene tudnunk, miért pont mi találtuk meg.

– Szerinted mit csináljunk vele? Elvigyük magunkkal?

– Ha már egyszer megtaláltuk, vigyük.

– Remélem, ez nem fog eltűnni – bosszankodott Iza, majd elrakta a táskájába. Ennyit menni! Már fáj a lábam – jegyezte meg mérgesen.

– Menjünk vissza a szállodába?

– Igen, talán az lenne a legjobb.

Már javában kivilágították a Tenryu-ji templomot és a kertben is lámpások égtek.

– Ez annyira csodálatos! – Iza nem győzött betelni az esti kivilágításban. Vörös színű épületek ragyogtak az esti félhomályban.

Elindultak a metró állomás felé. Szerencséjük volt, hogy találtak ülőhelyet, pedig most is sokan voltak a metrón. Iza nem tudott már állni, annyira elfáradt, habár kényelmes cipőt húzott fel, hogy bírja a sok sétát. Amikor kiszálltak, úgy érezte, mintha egy nagy kő nehezedett volna a lábára, alig tudott odébb menni.

– Talán először vacsoráznunk kellene, utána menjünk fel a szobánkba – vetette fel Lucas.

– Ez nagyon jó ötlet – nyugtázta a nő.

Ezen a napon egy különleges ételt kóstoltak meg, a gyozát, ami egy töltött tészta. A tésztáját búzalisztből készítik kevés sóval és vízzel. A töltelékbe darált sertéshúst, káposztát, újhagymát, fokhagymát, gyömbért, szezámolajat, mirint, sót és borsot tesznek, hozzá adják a szójaszószt, ami rizsecetből és szójaolajból áll.

Vacsora után, ahogy felmentek a szobájukba, be is zuhantak az ágyba, azonnal el is aludtak.

Iza azt álmodta, hogy megtalálta a tekercset és a ma megszerzett titokzatos napló lapjainak másik része is előkerült. Azt viszont el nem tudta képzelni, mindezek hogyan függnek össze egymással.

21. fejezet

Lucas

A közelgő tavasz illatát hordozta a szellő, amikor Lucas kilépett a házból és kiengedte Lucöt az udvarra. Ezen a reggelen különösen vidámnak érezte magát, tekintettel az előző nap történtek után. Mintha most is ott lett volna Iza a közelében, olyan érzése volt, mint amikor szorosan mellette feküdt, hallgatta a nő halk szuszogását. Egy nagy álma vált valóra aznap délután. Tekintete a távoli erdőre szegeződött, egy pillanatra elmerengett. Látta magukat, mind a négyüket, hogy boldogok. Ma meg kell kötnöm az utasbiztosítást és váltok yen-t is. – Gondolataiba merülve indult vissza a házba, miközben eszébe jutott a fényképezőgép. Még most frissében a keresésére indult. Egy kis idő múlva meg is találta, a beépített szekrényben volt egy közepes méretű dobozban. Gondosan kikészítette az asztalra, nehogy itthon maradjon. Gyorsan elkészült és már ment is a legközelebbi utazási irodához, hogy elrendezze, amit megígért Izának.

Nem sokkal később, amikor már hazafelé tartott, arra gondolt, felhívja. Elmondta neki, hogy mindent elintézett.

Iza is elkezdte pakolni a cuccait. Tudta, hogy nem vihet magával nagy bőröndöt, ezért alaposan át kellett válogatni a ruháit. A gyerekek ruháiról nem is beszélve. Még egyszer felhívta az utazás előtt Szerafinát, és átbeszélték, körülbelül hány óra körül fognak Budapestre érkezni, a repülőtérre.

Közeledett az utazás napja. Mindenki nagyon izgatott volt, különösen Szabolcs.

– Anya, vihetem magammal a várat, amit Lucastól kaptam?

– Szerintem most nem kellene hoznod, mivel nagyon sok helyet foglal. A nagyinál biztosan lesznek majd játékok, ahogy őt ismerem.

– Jó, akkor itthon hagyom, – mondta, majd visszament a szobába és apróbb játékokat, kisebb katonákat pakolt a bőröndjébe.

Iza próbált összepakolni mindhármuknak, tényleg csak a legfontosabb dolgokat rakta el. Viszont már előre bevásárolt pár kisebb ajándékot, amit majd oda tud adni Japánban a vendéglátóknak. A szüleinek külön vásárolt.

Elérkezett a nagy nap! Szolanzs volt az egyetlen, aki még nem tudta felfogni, hogy repülőre fog ülni.

Amikor aznap reggel felkelt a nap, Szabolcs volt az első, aki kiugrott az ágyból.

– Végre! – kiáltott fel és rohant Izához. – Anya, anya! Ma utazunk!

– Igen, viszont jó lenne, ha nem kiabálnál.

– De ha egyszer annyira nagyon örülök neki! Még soha életemben nem utaztam repülőgépen.

– Igaz, ami igaz, még nem. Majd meglátod, milyen nagy buli lesz!

Szabolcs nehezen tudta elképzelni, hogy repülőgépen hogyan tudnak nagy bulit szervezni.

– Buli? – nézett furcsán az anyjára.

– Jó, ne vedd szó szerint, de… – kuncogott Iza – annak is lehetne nevezni. Összepakoltad a játékaidat?

– Igen, anya – szalutált hozzá játékosan.

– Akkor még egyszer átnézzük a bőröndöket, hogy mindent elpakoltunk-e. Jó?

– Hozom is – serénykedett.

Alaposan átnéztek mindent, ami még hiányzott, azokat elpakolták.

Nemsokára megérkezett Clara.

– Mindenki készen áll az indulásra?

– Azt hiszem, igen – mondta Iza.

– Rendben. Segítek nektek lepakolni az autóba. Látom, van pár bőröndötök.

– Próbáltam csak a legfontosabb ruhákat és cuccokat elpakolni.

Mindenki útra készen állt. Szabolcs nagyon serénykedett, segített a pakolásban. Iza Szolanzst rendezte. Elindultak Lucashoz.

A férfi már izgatottan várta őket. Lucöt Juliette már elvitte, így most Szabolcs már nem tudott tőle elköszönni. Lucas beült Clara mellé az első ülésre, a többiek hátul foglaltak helyet, majd elindultak a repülőtér felé.

Induláskor inkább Szabolcs beszélt a nagy izgatottságtól, de egy kis idő múlva elhallgatott.

A repülőtér zsúfolt volt. Indulás előtt két órával értek oda. Amikor beértek a fedett részre, ellenőrizték, melyik terminálról indul a járat Budapest felé, majd felvették az önkiszolgáló automatánál a beszállókártyákat és leadták a poggyászokat. A biztonsági ellenőrzés hamar lezajlott, majd a nagy váróteremben ültek le.

– Szeretném, ha vigyáznátok magatokra – kérte őket Clara.

– Ez csak természetes – mondta Lucas.

– Különösképpen, ha nagyon vigyáznál Izára. Ő nekem olyan, mintha a lányom lenne. Szeretem őt is és a gyerekeket is – érzékenyült el. A meghatottságtól egy könnycsepp gördült le kissé ráncos arcán. Iza megsimogatta.

– Minden rendben lesz – próbálta megnyugtatni a férfi.

Hamar eltelt a két óra, menni kellett, megkezdődött a beszállás. Elbúcsúztak Claratól és elindultak a kapu felé, ahol ellenőrizték a beszállókártyát és a személyi igazolványt. Innen egy repülőhídon keresztül szálltak fel a gépre.

Eddig minden simán ment, Szolanzzsal sem volt semmi probléma, egy hangja sem volt. Elfoglalták a helyüket a gépen, Iza mellett Szolanzs ült, Lucas mellé Szabolcs helyezkedett, majd a légutas-kísérők biztonsági eligazítást tartottak az utasoknak. A kapitány engedélyt kapott a felszállásra és a gép kigurult a kifutópályára. Ahogy szállt egyre feljebb, Szabolcs is egyre jobb kedvre derült. Álmélkodott, és folyamatosan beszélt Lucashoz.

– Kisfiam, egy kicsit csendesebben – fordult hátra Iza.

– Jó, jó anya.

– Engem egyáltalán nem zavar – szólt közbe Lucas – sőt jó, hogy ennyit beszél, legalább nem unatkozom és így sokkal gyorsabban telik az idő is.

– Hát jó, – mondta Iza és előrefordult. Szolanzs elszundított mellette.

Az út további részét csendben töltötték el, de azért lehetett hallani Szabolcs duruzsolását. A légi kísérők hangjára lettek figyelmesek.

– Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveket! Készülődünk a leszálláshoz.

Bő húsz perc múlva már lent is voltak és nagy izgalommal keresték Szerafinát és Edvárdot, akik már jó egy ideje itt várták őket a váróteremben. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy Iza észrevegye őket.

– Anya, apa! – kiáltott feléjük.

Szabolcs elkezdett futni, Szolanzs a nyomában, ahogy csak tudott haladni a kis duci lábaival. Iza és Lucas a háttérben kicsit lassabban mentek, mivel ők vitték a csomagokat.

Megtörtént a bemutatkozás, Lucas teljes mértékben úri emberként viselkedett. A nagyszülők kedvesen fogadták őt is, mint aki a családhoz tartozik, majd elindultak az autó felé. A gyerekek hatalmas szemekkel bámulták a nagy autót.

– Üljetek be! – invitálta őket Edvárd, – és indulunk!

Erre egyikük sem számított, még Iza sem, hogy ekkora autóba fognak helyet foglalni.

– Nem is olyan régen vettük ezt az autót – kezdte el magyarázni Szerafina, mielőtt még Iza kérdezősködött volna. – Tudjátok, ha nő a család, muszáj nekünk is alkalmazkodni. Majdnem egy kis busz nagyságú jármű volt, körülbelül kilenc férőhelyes lehetett.

– Anya, ezt nem is mondtad!

– Meglepetésnek szántam.

– Sikerült is meglepnetek – nézett körül az autóban. – Nagyon jó és kényelmes.

Ezzel mindenki egyet értett.

Hétfői nap volt, szerencsére nem volt nagy forgalom Budapesten, különösen ezekben a déli órákban, így hamarosan haza is értek.

Mivel Lucas nem tudott magyarul, így Iza volt a tolmács közöttük.

– Gyönyörű itt minden – jegyezte meg Szerafinának.

– Ó, köszönöm, fáradj beljebb és ti is gyerekek. Látom, Iza már bent van, megyek segítek neki.

Edward először a gyerekekkel foglalkozott. Vitt nekik játékokat, hogy kicsit utána elfoglalják magukat, amíg ő Lucasszal beszél. Odahívta Izát, hogy tolmácsoljon nekik.

– Örülök, hogy megismerhettelek. Szólíts Edwardnak.

– Rendben.

– Annak külön örülök, hogy egy ilyen fiatalember van az én kislányom mellett. A mai napig fel nem tudom fogni, a férje hogyan tudott ilyent tenni vele.

– Apa, már nem a férjem!

– Igen, tudom Izám, tisztában vagyok vele. De tudnod kell, hogy nagyon haragszom rá.

– Én sem voltam egy kis angyal, apa.

– Az mindegy. Te a lányom vagy, téged védelek.

Iza közben mindent fordított Lucasnak.

– Kész az ebéd – szólt ki a konyhából Szerafina.

Mindenki leült az asztalhoz.

– Ez nagyon finom – mondta teli szájjal Szabolcs, aki már iszonyatosan éhes volt.

Amíg ebéd után a nagyszülők a gyerekekkel játszottak, addig Iza és Lucas átbeszélték az utazás további részleteit.

Este, vacsora közben megbeszélték, hogy reggel Edward viszi el Izáékat a repülőtérre, Szerafina pedig otthon marad a gyerekekkel. Közben Iza odaadta a Párizsból hozott ajándékait a szüleinek. Szerafinának hozott egy pici üveg vázát, Edvárdnak egy szép tollat.

Iza és Lucas egy szobában aludtak, amit előzőleg Szerafina alaposan kitakarított és tiszta ágyneműt húzott fel.

– Kellemes illat van – jegyezte meg a férfi.

– Anya mindig ad a részletekre és az illatokra.

A gyerekek Iza gyerekkori szobájában aludtak.

Csendes este volt, épp csak a távolból egy-két bagoly huhogást lehetett hallani.

Iza mát kora reggel felébredt, amikor még csak épp felkelt a nap a világoskék égbolton. Az ablakon át beszűrődött a reggeli fény, amely Lucast is felébresztette mély álmából.

– Hogy aludtál?

– Jól, köszönöm – nyújtózkodott a férfi.

– Akkor ebben az esetben azt kell mondanom, hogy felkelés, mert indulunk Kiotóba!

A következő részlet a 2. fejezetből

"Lassan a szobát elárasztotta a kandalló kellemesen bársonyos melege, ami arra ösztönözte Izát, hogy megszabaduljon a meleg pulóverétől, amit még Szerafinától kapott az utolsó karácsonykor, amikor még otthon töltötte az ünnepeket. Egy pillanatra visszaemlékezett, milyen jó érzés volt a szüleivel együtt ünnepelni, milyen hangulatosak voltak a vacsorák. Az együtt töltött idő mindig erőt adott neki. Úgy gondolta, ez az idő sajnos már nem fog visszajönni. De amióta a gyerekei megszülettek, ez a fajta érzés már átalakult más fajta ragaszkodássá.

Sóhajtott, mert eszébe jutott Szabolcs és Szolanzs, akikkel az utóbbi hónapokban sok időt töltött el és újabb és újabb értelmet adtak életének.

– Izám, hol jársz?

Gondolataiból Lucas férfias, erőteljes hangja rázta fel. Nem tudta, nem is sejtette, hogyan lesz képes megszokni ezt a hangot. Tényleg, valójában azzal a férfival tölti el a jövőben a legtöbb idejét, aki a világon a "mindent" jelentette számára. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták mostanában.

– Itt járok, csak elgondolkoztam. Tudod, sok minden történt velem az utóbbi években, és most ezt az új állapotot kicsit nehéz megszoknom, mert ez teljesen más, mint ahogy eddig éltem az életem.

– Teljességgel megértelek, mert én is így érzek. De ez egyáltalán nem rossz, inkább "érdekes"! Habár nekem is még szoknom kell majd ezt az új életet, de hidd el, jó lesz, én mondom neked. Csak higgy magadban és bennünk, kérlek."

Kedves Olvasóm!

Az első fejezetből:

"– Lucas? Csak nem? – motyogta magában a fiatal nő, aki alig akart hinni a szemének, mintha szellemet látott volna.

A bepárásodott ablakon keresztül nehezen látott ki, a kesztyűtartóban talált ruhadarabbal megtörölte, hogy jobban lásson. Most már biztos volt benne, hogy Lucast látta. Felismerte benne a szeretett férfit, aki már akkor, a párizsi könyvtárban megtetszett neki, de még magának sem merte igazán bevallani. Azok a tengerkék színű szemek! – sóhajtott a nő, amikor felidézte maga előtt, amikor a férfi a szemébe nézett. Komolyságról és határozottságól árulkodott. Amikor nem sokkal később belépett az irodájuk ajtaján és ismét meglátta a fénylő kék szempárt, szinte szélsebesen kirohant az ajtón. Majd amikor az első randevújukat megszervezték… De szép idők is voltak!"

Kedves Olvasóm!

Köszöntelek itt az oldalamon. Nemsokára elkezdem írni a családregény folytatását, mely egy gyönyörű helyen fog játszódni.....ami egyelőre még meglepetés lesz.....

Az élet útja c. családregény 3. fejezetéből egy részlet

"Aznap este alig aludt valamit. Egyfolytában a zöldszemű férfin járt az esze, aki teljesen rabul ejtette, nem tudta elfelejteni. Azon morfondírozott magában, mivel következő nap nem dolgozik, bemegy abba az étterembe. Egyedül nem tudta eldönteni, mi tévő legyen, ezért felhívta anyukáját, Szerafinát.

- Ne haragudj anya, de valami sürgős dolgot kell elmondanom neked. Képzeld, amikor az egyik csoportommal ültem az egyik étteremben, láttam egy nagyon jóképű férfit, és azt hiszem nagyon megtetszett.

-És most azon gondolkozol, hogy visszamenjél-e oda. -egészítette ki a lánya szavait Szerafina. -Hát ez nem igaz! Honnan tudtad, hogy ezt akartam kérdezni tőled?

-Az anyád vagyok. A szavaid hangsúlyából sok mindent ki tudok venni, még ha nem is mondod ki. Tudod, az anyai ösztönök soha nem csalnak, és szinte mindent megéreznek."

A nagy találkozásból 1. részlet

"Tél volt. 1997, december. Budapest utcáit, üzleteit, nagyobb bevásárlóközpontjait az Új Évre készülődők díszítették szebbnél szebb

díszekkel, melyek az egész várost elárasztották csillogó, a szivárvány minden színében játszó fényükkel. A nézelődő, vásárló emberek egyre nagyobb kedvvel sétáltak az üzletek között és vásároltak szeretteiknek. Jó volt nézni ezt a sürgölődést, készülődést, amely örömmel töltötte el az emberek szívét és melegséget árasztott az amúgy is hideg télben. A Hősök terén egy óriási Mikulás állt, ami inkább a gyerekek szórakoztatására szolgált. A Mikulás köré faházikókat állítottak fel, ahol rengeteg sok játék várta az arra szaladgáló gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket, akik elkísérték őket.

Az utcán a siető emberek sokaságában feltűnt egy különösen csinos, gyönyörű szép nő. Fekete hosszú kabátjában, a zöld szeméhez és fehér bőréhez illő szinte majdnem fehér kalapjában, világoskék sáljában, rövid szoknyában és kicsit bohókás kockás harisnyájában, amely néha ki-kivillant hosszú kabátja alól és térdig érő hosszúszárú csizmájában szinte repült a boldogságtól- vagy legalább is megpróbált boldog lenni. A mostanában körülötte zajló vitákat és veszekedéseket félretéve kezdett újra bízni önmagában. Nem volt könnyű élete.

Sokszor előtörtek belőle egy csodálatos szép nyár emlékei, amit nem tudott elfelejteni. De most erőt vett magán, és megpróbált nem gondolni erre."

Az élet útja

ELŐSZÓ

Találkozás. Szerelem. Házasság. Család. Barátok. Barátnők. Szenvedély. Féltékenység. Ellenség. Rokonok. Titkok. Udvarlók. Szeretők. Válás. Újrakezdés.

Elsősorban ezekkel, a rövid tőmondatokkal jellemezném regényem lényegét, ugyanis ezek adják meg azt az egységet és egyben a valódi életről alkotott képünket, amelyek az élet adta sokszínű lehetőségével irányítják sorsunkat. Talán kicsit soknak, némelyeknek bonyolultnak tűnik könyvem elején ezekkel, a mondatokkal elkezdeni egy regényt, de én úgy gondolom, hogy nem szabad elbújnunk ezek elől a tények, cselekvések, vagy érzések elől, mivel ezek teszik színesebbé, gazdagabbá életünket. Főleg egy szerelmes, érzelmekkel dúsított regényt, amely inkább a fiatal lányok szívéhez áll közelebb. Habár ismertem olyan középkorú hölgyeket, asszonyokat, akiknek már unokáik voltak és még mindig megdobbant a szívük, amikor egy-egy romantikus regény került kezükbe, és olvasni kezdték...

Kívánom, hogy könyvem olvasása hasonló érzésekkel töltse el olvasóit, mint amilyen romantikussá és szenvedélyessé akartam tenni ezt az érzelmekkel és fontos élményekkel dúsított regényt.

Családregénynek nevezem, mert több generáció életének egy részét tárja elénk ez a könyv, amely olyan helyszínekre kalauzolja el az olvasót, hogy úgy érzi, mint aki épp ott jár, és elmerengve sétál a Szajna partján.

A könyv cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.

A legtöbb hely valóságos, de van egyetlen hely Párizsban, a Rue de Cardinal Lemoine utcában, ha keresnénk, sem találnánk meg azt az utazási irodát, amit a könyvben említek, Leroy Agence de Voyage néven. Ez az a hely, ahonnan a könyv főszereplője, Iza élete valójában elindul...

A szerző

"Párizs utcáin járva

a tétova emberek

nem is tudják milyen

az igaz szerelem."

AM