Arany Mária: A karácsonyi dallam

"Santa Calus is coming out town" – szólt az ütött-kopott faszekrényen lévő lemezjátszóból, egy gramofonból, ahonnan egy hatalmas tölcséren keresztül jött ki a kellemes hangzású dallam, ami azonnal betöltötte a szobát és melynek berendezése tükrözte a kor, az akkori 1950-es évek falusi jellegzetes ízlésvilágát. Egyáltalán nem látszott a túlzott gazdagság jele a házban, de a bent élők a két kezük munkájával próbálták a lehető legszebben berendezni.

Ebben a központi helyiségben, mely a legnagyobb volt a többi közül, – ahol mindenki kényelmesen elfért, – töltötte el a Kováts család a karácsony előtti időszak előkészületeit. Az ének egy aláfestés, megnyugtató hangulat volt számukra. A szobában fel volt állítva egy régi gyártmányú zongora, melyet még a ház ura örökölt, az 1890-es évekből hagyta rá egyik közeli rokona – ez már 7,5 oktávos hangterjedelmű hangszer volt abban az időben, ami azt jelentette, hogy már bonyolultabb műveket is le tudtak rajta játszani, – a legnagyobb lány szokott gyakorolni rajta, ilyenkor körbe ülte a család és áhítatos arccal hallgatták a gyönyörű dallamokat.

Ezen a napon különféle karácsonyi díszeket készítettek a család női tagjai, amelyeket majd feltesznek a karácsonyfára. Közben a fiúk folyamatosan hordták a nagy fahasábokat a kandallóba, hogy ne aludjon ki a tűz, ami a meleget adta a szorgos kezű lányoknak.

Ezalatt kint a konyhában az idősebb női családtagok főzték a finom vacsorát. A család kedvenc étele, a tepsis parasztburgonya már készen volt, a Ferdinánd süteményre még várni kellett pár percet, hogy megsüljön.

– Nemsokára jöhettek enni, de még meg kell teríteni – szólt ki a konyhaajtóból a legidősebb asszony, a nagymama. – Ki vállalkozik arra, hogy kirakja a tányérokat és az evőeszközöket az asztalra?

– Én szívesen megyek – kiáltotta vissza a tizenkét éves Évike ragyogó arccal.

Miközben így készülődtek a vacsorához, ezalatt kint a sötétedő égbolt leple bevonta a házak falait és az utcákat, mint egy puha takaró. Az utcákon lámpások világítottak azoknak, akik még ilyenkor kimerészkedtek egy alvás előtti kellemes esti sétára.

Valahol kutyák ugatták a holdat, másfelől macska nyávogás hallatszott. Az utcák még feketén várták a karácsonyt, sehol hónak még nyoma sem volt, pedig már csak pár nap, és szenteste lesz.

Nem annyira messze ettől a háztól egy katolikus templomban megszólalt a hangos harangszó, mely majdnem minden órában azt jelezte, hogy közelednek a szentestéhez.

Ekkor, a már besötétedett utcán feltűnt egy alak, melynek árnyékát már betakarta az égbolt leple, így nem lehetett kivenni, ki lehetett. Mintha egy csomagot cipelt volna magával. Lassan, titokzatosan, komótosan haladt. Ahogy odaért Kovátsék házához és a csomagot letette az ajtó elé, abban a pillanatban el is tűnt onnan, mint a kámfor. Már csak azt vették észre a házban lakók, hogy valahonnan gyereksírás hallatszott. A háziasszony odament az ajtóhoz és amikor kinyitotta, egy picike kis csomagot talált ott, ahonnan a hangocska jött. Óvatosan felvette és bevitte magával a házba. Szépen, csinosan be volt bugyolálva. Szinte mindenki odament hozzá, hogy megcsodálják a kis csomagot.

– Hát ő meg hogy került ide hozzánk? – tette fel a kérdést nagyra nyílt szemekkel a ház ura.

– Senki nem tudja, csak itt termett, drága jó uram – felelte nyugodtan a felesége, aki már semmin sem lepődött meg, mivel már látott ennél furcsább dolgokat is a faluban. – Gondolom, egyelőre maradjon nálunk, majd holnap elviszem a templomba, talán a plébános úr tud segíteni abban, hogy mi legyen a pici babával vagy egyáltalán ki lehet az anyja.

– Rendben, asszony – hagyta rá, és visszament az asztalhoz a helyére, hogy befejezze a vacsoráját.

Miután mindenki, köztük a hat gyerek is, az asztalpakolás, fürdés, ágyazás után elfoglalta helyét a puha ágyában, a háziasszony fogta a pici babát, odatette maga mellé az ágyba, és így aludt el.

Reggel, amikor kint kukorékolt a kakas a kerítés tetején, már előjöttek a nap első sugarai, habár tél lévén messze még nem lehetett ellátni a sűrű köd miatt.

Bent a házban már korán reggel szorgoskodtak a gyerekek, mivel mindenki látni akarta most is a kis vendéget.

– Nem is értem, hogyan is tehetett ilyent egy némber, – csóválta fejét mérgesen a nagymama, majd kiment a konyhába.

– Manapság már annyi minden megtörténhet – válaszolt most is teljes nyugodtsággal a háziasszony, aki már elkészült, hogy elvigye a temploma. – Kati, gyere el velem – fordult oda a legnagyobb, tizenhat éves lányához. Mivel már téli szünet volt az iskolában, így többet tudott otthon segíteni a karácsonyi előkészületekben is.

– Igen anyám, mindjárt elkészülök – hallatszott közelről.

Hamarosan el is indultak. Körülbelül 10 perc sétára volt tőlük a templom.

Ahogy kiléptek a házból, sietősre vették lépteiket, nehogy valaki ismerőssel találkozzanak és faggatni kezdje őket. Szerencsére alig voltak még emberek az utcán. Már majdnem oda is értek a templomhoz, a plébános úrba botlottak bele.

– Isten áldása legyen veletek! – hangoztatta mély, de udvarias hangján feléjük fordulva.

Ők hasonlóképpen fogadták.

– Mi járatban errefelé, gyermekeim? – látva, hogy egy kis csomagot cipelnek. – Nekem hoztátok?

– Igen is, meg nem is – válaszolta az idősebb nő. – Odabent elmondjuk – mutatott a bejárati ajtó felé.

Bementek a plébános úr irodájába, ahol végül helyet foglaltak. Az idősebb nő megmutatta a csomagot.

– Hát gyermekem, tegnap itt járt nálam egy fiatalasszony, hogy szánja bánja bűneit, de ezt a gyereket nem tarthatja meg. Mondtam neki, hagyja itt, majd megoldjuk a problémáját, de fogta a gyereket és elment. Úgy látszik, megoldotta – itt elhallgatott.

– De plébános úr, nálunk nem maradhat, mi már így is sokan vagyunk. Hogyan tudnánk felnevelni még egy gyereket?

– Tudod, gyermekem, azt mondja a mondás, sok jó ember kis helyen is elfér és ahol szeretet van, ott mindenkinek jut belőle, ez nem attól függ, hányan laknak egy házban. Szerintem tudta jól a fiatalasszony, hova kell tennie a pici babát. Ha nehezen tudjátok megoldani, a falu közössége biztosan segíteni fog minden hónapban bizonyos összeget összerakni nektek.

– Rendben plébános úr, hazavisszük – mondta az asszony.

– Mit fog szólni apa? – szólt közbe Kati.

– Megbeszélem vele – szólt elgondolkodva az anya. – Köszönjük plébános úr, ha szükségünk lesz segítségre, mindenképp szólunk Önnek.

– Isten áldása legyen veletek! – köszönt el tőlük jellegzetes mély hangján a plébános.

Kati és az asszony bólintottak, majd visszavitték a kis csomagot a házukba.

– Drága jó uram, beszélni szeretnék veled a pici babáról – szólt a férjéhez a háziasszony.

– Mit intéztetek?

A nő elmondta, mit beszélt a plébános úrral.

– Ez igen! Akkor ez most azt jelenti, hogy eggyel többen leszünk – nézett maga elé merengve.

– Persze, ha beleegyezel, mert ha nem szeretnéd, visszaviszem a templomba, biztos valaki befogadja.

Állát vakargatva töprengett a ház ura, mi tévő legyen. Így is sok szájat kell etetni. Viszont a plébános úrnak is igaza van.

– Rendben, asszony. Készítsétek el a helyét.

Mindenki nagy izgalommal tett-vett, nagy sürgés-forgás kerekedett a házban. Mivel Kati volt a legidősebb gyerek a családban, és rá lehetett bízni a kis csecsemőt, ezért az ő szobájába helyeztek el egy kiságyat.

Még két nap, és szenteste. A gyerekek nagy lelkesedéssel és elbújva egy-egy sarokban, titokzatosan készítették a család többi tagjának az ajándékokat. A nagymama feladata volt, hogy a konyhában minden rendben menjen. Akadt egy-két segítője, akik keverték a tésztákhoz a krémet, pucolták a krumplit, a zöldségeket, a gyümölcsöket. A ház ura és a fiúk feladata az volt, hogy mindig legyen meleg a házban. Összességében a rendre a háziasszony ügyelt, hogy minden rendben menjen, és időben elkészüljön az étel is karácsonyra. Még délelőtt feldíszítették a karácsonyfát. Szinte mindenki ki vette a részét a munkából, megvolt a feladatuk, ki mit tesz fel a fára, köztük azokat a díszeket is, amiket a napokban készítettek. Végül a csúcsdíszt, az apa nyakában ülve a legkisebb gyerek tette fel, a tetejére.

Eljött a szenteste. A ház apraja-nagyja készült a templomba, a misére. Kati maradt otthon a kisbabával, ő máskor megy majd el. Amikor vége lett a szentmisének, és a hívek kijöttek a templomból, megszólalt a harangszó, mely most már a szentestét hirdette. Ekkor, mint egy parancsszóra, kis pelyhekben elkezdett esni a tejfehér hó. Olyan lenyűgöző látvány volt látni az utcán a lámpák fényében, ahogy a pici hópelyhek szálltak lefelé a sötét égboltból, szinte csillogtak az esti utcákon. Mindenki megállt egy pillanatra, nézték, ahogy szállingózik a hó.

A Kováts család hazaérve átöltözött a már előre kikészített szép, ünnepi ruhákba, felkapcsolták a karácsonyfán az égőket, majd nekiálltak megteríteni az ünnepi asztalt. Most is Évike szaladt oda először a nagymamához segíteni. Végül kisebb teamécseseket is elhelyeztek az asztal közepén, így hangulatosabbá tették a helyiséget. A káposztalevest maga a nagymama tálalta az asztalra.

Mielőtt nekiálltak enni, a ház ura mondott asztali áldást.

– Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. Kívánok mindannyiótoknak kellemes, szeretetteli karácsonyt. Ámen.

– Köszönjük – válaszolták kórusban az asztalt körülvevő éhes családtagok.

A leves elfogyasztása után hozták a második fogást, a sült gombát, sült halat és a frissen sült kalácsot. (A babona szerint, aki nem eszik gombát karácsonykor, nem lesz baromfija az új évben.) Utolsó fogásként aszalt gyümölcsöket és a család kedvenc süteményét, a diós és mákos bejglit tálalták fel, amit a nagymama olyan finomra meg tudott sütni. Mindenki jóízűen falatozott.

Egyszer csak Évike, aki az ablakkal szemben ült, felkiáltott.

– Nézzétek, milyen fehér az utca!

Erre mindenki felállt és kinéztek az ablakon. Valóban. Mostanra már mindent belepett a tejfehér hó, az utcán már senki sem járkált.

– Annyira szeretem a havat, a fehér karácsonyt! – lelkendezett örömmel a kislány.

– Mi is szeretjük Évikém – felelte teljes nyugodtsággal a nagymama, miközben végigsimította öreg, fáradt kezét Évike arcán.

Vacsora után a család tagjai elpakolták az asztalt és egy gyönyörű, kézi hímzésű terítővel, amit a nagymama még korábban készített, leterítették az asztalt. Most is tettek gyertyákat az asztal közepére. A új kis jövevényt, a kisbabát is behozták a szobába, akit szinte rajongással ültek körül a melegszívű gyerekek. A falakon kis csizmák lógtak, tele volt rakva kisebb-nagyobb piros díszekkel a szoba, ahol a karácsonyfa is állt, alatta az ajándékokkal. A kandallóban ropogott a tűz, bemelegítette a nagy szobát. A gramofonból egy karácsonyi dallam szólt: Kiskarácsony, nagy karácsony kisült-e már a kalácsom…

Szeretetteli, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!

Kedves szülő/nagyszülő!

Nem tudod, mit vegyél a 10-12 éves gyerekednek/unokádnak születésnapjára, névnapjára, húsvétra, karácsonyra, gyereknapra, ami biztosan leköti?A mai mobiltelefonokkal elhatalmasodott világban tudom, nehéz könyvet adni a gyerekek kezébe. De egyszer el kell kezdeni, ha azt szeretnénk, hogy egy értelmes, a világról és a benne történő eseményekről egy átfogó képet kapjon és ezáltal a szókincse is szépen gyarapodjon.

Ebben a könyvben három 12 éves gyerek elindul Egyiptomba, hogy megtalálják a "rejtélyes Írást". Közben istenekkel, tudósokkal találkoznak. Megismerhetjük a könyvben az ókori Egyiptom különleges csodáit, megtudhatjuk, hogyan harcoltak az istennők, és tulajdonképpen hogyan is élték meg a kutatók azt a jó néhány fergeteges kalandot, ami végig kíséri őket a könyv lapjain keresztül. Aki ezt a könyvet választja a gyermekének/unokájának, mellé könyvjelzőt is kap.

A mágneses szerkezet

"Katie felült az ágyon és izgatottan figyelt. Magához szorította kedvenc plüssjét, egy barna színű kiskutyát, majd nagy szemekkel nézett Klarisszára, aki egy

mágneses szerkezetet

adott a kezébe. Katie megforgatta, megnézegette, de semmi különöset nem látott rajta, csak egy kis gombot.

- Az a gomb, ha megnyomod, az fog visszavinni titeket az ókori Egyiptomba. Mi már mindent elrendeztünk nektek. A két tudós ott fog várni rátok. Meg kell majd keresnetek Ámon és Mut templomát, ebben lesz majd segítségetekre Hooke és Boyle. Ők nagyon jó barátok, és nagyon okos tudósok is.

- Értem. Köszönöm a mágnest, ígérem vigyázni fogunk rá és a többi dologra is, amiket adtál. A kis piros angyalkát ott tudom majd használni?

- Igen, természetesen, de ott lesznek a tudósok, ők is vigyázni fognak rátok és amit még tudnotok kell, ők fogják majd elmondani nektek a pontos használati utasítást. - nyugtatta meg a kislányt."

A találkozó

"A következő reggel, Katie meglepő módon üdén és frissen ugrott ki az ágyból. Mivel napok óta szinte csak bóbiskolt, azt hitte, sose alussza ki magát, azonban most úgy érezte, hogy mégis sikerült neki. Megszaporázta a lépéseit a fürdőszoba felé. Gyorsan megmosakodott, átöltözött és ment is a konyhába, ahol Walter már a friss kávéját iszogatva várta.

- Jó reggelt Katie! Látom olyan friss vagy mint a reggeli harmatos levegő!

- Jó reggelt apu! Igen, jól látod. Frissnek is érzem magam!

- Akkor biztosan átaludtad az éjszakát.

- Igen, persze, mondhatom azt is. - felelte a kislány, miközben elkezdett reggelizni. Ma kivételesen időben be akart érni az iskolába. " Logan és Carter - ez járt az eszében - Muszáj beszélnem veük." - Apu, mikor indulunk?- nézett kérdőn a férfi felé.

- Akár most is indulhatunk. De mire ez a nagy sietség?

- Tudod, nem akarok megint elkésni az iskolából. - Katie hangjából kiérződött a türelmetlenség.

- Hát jó. Menjünk. - Walter befejezte a kávézást, gyorsan bepakolta a mosogatnivalót a mosogatóba, majd felkapta a zakóját és indultak is az autó felé.

- Jaj, valamit bent felejtettem a szobámban! Légyszi, apu, várj meg! - Katie ráeszmélt: a nagy sietségben elfelejtette eltenni az ÍRÁS-t! Amilyen gyorsan csak tudott, visszarohant és a táskájában egy biztos helyre gyorsan bedugta a tekercset. Visszasietett az autóhoz és már indultak is."

A hieroglif írás

"- Szia, Katie! - szólította meg kedvesen a kislányt.

- Szia, Klarissza! De jó, hogy ismét itt vagytok! Vajon mi a látogatásotok oka, hogy megint eljöttetek?

- Egy nagyon fontos ügy miatt kellett téged felébresztenünk. Nem is maradunk most sokáig, csak elmondjuk neked, mi az oka az ittlétünknek.

Katie nagyon izgatott lett attól, amit Klarissza mondott neki, főképp még attól, hogy látta, hogy a főangyal is egy kissé nehezen találja ebben a helyzetben a szavakat. Piros színe kezdett valamicskét halványulni, ami még jobban megijesztette a kislányt. Klarissza nem gondolkodott sokáig, mert tudta, késő van és Katienek aludnia kell. Így hát el is kezdte mondani, amiért tulajdonképpen jött.

- Egy írás...egy írást hoztam neked. - jelentette ki határozottan összeszedve minden erejét Klarissza.

- Egy írást? És miféle írást? - a kislány egyre izgatottabb lett, szemeit hatalmasra nyitotta.

- Egy egyiptomi írást.

Katie pár másodpercig tátott szájjal bámulta Klarisszát, miközben a többi angyal kíváncsiskodva röpködött körülötte. Várta, mit fog mondani még róla a főangyal.

- Egy egyiptomi hieroglif írást. - a főangyal ezalatt az idő alatt megfigyelte Katie reakcióját, majd elővett egy kisebb méretű papirusztekercset, kibontotta és az érdeklődő kislány kezébe adta. Valami szokatlan, nem mindennapi jeleket látott Katie a papirusztekercsen. Egyáltalán nem tudta elolvasni. Honnan is tudta volna, amikor ő nem tud egyiptomiul."